Vers

REMÉNYSÉGEM

Én nem tudom, kinek mit jelentesz,

nekem nyugvó pontot a próbában.

A viharban mindig menedéket,

csillagot a sötét éjszakában.

Én nem tudom, ki hogyan lát Téged,

nekem a lét vagy és az életem.

Vad éjszakák, sötét rejtekében,

Nem látom a kezed, csak érezem.

Szegény volnék, ha nem tudnám, hogy vagy,

hogy kezedben van ez a nagy világ.

Mindenkié vagy, ìgy az enyém is:

a lelkemen nem úr senki más.

Mert az ember nem akárki-senki,

aki csak jött és elmegy céltalan.

Egy épület is úgy van, ha épitik,

pedig nincsen lelke, csak célja van!

Fenséges, szép méltóságos érzés

fiadnak lenni, Élő Istenem.

Megújulni mindennap Tebenned:

ezt nem foghatja fel az értelem!

Nincs olyan szó, mivel leirhatnám

a nagyságod csodálatos voltát:

nincsen oly szìv, melyy méltó lehetne

épiteni számodra egy oltárt.

Nincsen neve annak az érzésnek,

ami Hozzád köt, mert nem is lehet.

De élteti lelkem a boldog reménység,

hogy találkozni fogok majd Veled!

"Várva vártam az Ur at, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet."

Zsoltárok 40:2‭-‬3