A barátnőimet Isten ajándékának tekintem, különös és drága ajándékok :)! Olyan csodálatos, ahogy a rengeteg ember közül, néhányat "kiválasztunk" és baráti kapcsolatot alakítunk ki velük. Olyan közel engedjük magunkhoz, mint kevés más embert. Szíveink kinyitjuk egymás előtt, és minden létező falat, akadályt leterítünk a barátságunk előtt. Olyan csodálatos dolog az emberi barátság.
+Örülök, hogy van olyan barátnőm, akit már emlékezetem óta barátnőmnek tudhatok.
+Örülök, hogy most is tapasztalhattam, hogy van akivel leüljek, minden komoly ok nélkül, csak azért, hogy együtt beszélgessünk, filmet nézzünk, CSAK ketten, na meg esetleg valami falnivalót beveszünk a társaságunkba :)).
+Örülök, hogy láthattam van, akivel a közeli városba kiruccanjak, és eltöltsek egy délelőttöt.
+Örülök, hogy mi képesek voltunk a szomorú időben is, jókedvűen sétálni, nem törődve a széllel, a hideggel és a minket célba vevő esőcseppekkel.
+Örülök, hogy egy egész délelőttöt hajlandóak voltunk egymás mellett, hihetetlen jókedvvel végigsétálni, nézelődni, vásárolgatni.
+Örülök, hogy találok vele, hogy közös dolgok, közös célok, közös látások, hasonló gondolkozás jellemez minket.
+Örülök, hogy tudtunk szánni egymásra időt, és nem azért, mert úgyse lett volna mit csináljunk, hanem azért, hogy a kapcsolatunk ápoljuk és mélyítsük.
. . . és sorolhatnám tovább az örömöm "miértjeire" a választ, de nem teszem, mert a szavak úgysem elegendőek, és a lista úgysem lesz teljes, bármennyit is írok. Egyszerűen örülök, hogy ő is az életem része, gazdagabbá tesz :)!
Csak azért hoztam elő a témát, mert az egyik drága barátnőmmel szuper "félnapokat" töltöttem el mostanság (IS), és gondoltam jó lenne ilyen módon is emlékként őrizni. Róla/rólunk van szó.
Íme egyetlen jelenet a mai sétálásunkból. A közelben egy menyasszonyi ruhákat áruló üzlet. Nekem úgy tűnt, hogy nyitva van. Megfigyelésem jeleztem is. /Tudniillik szívesen megnézem e nemes darabokat. Megnézem, de csak távolról (egyelőre)/. Szóval tőlünk nem messze az üzlet.
Erre egy ötletem támad: -
"X, gyere menjünk odáig!!!"Közben én már lépteink igazítom is arra. A barátnőm összerezzen. Valószínű azon gondolkodik, hogy bemenve, mit fogunk mondani, mivel indokoljuk a látogatásunk okát, mert menyasszonyi ruha még egyikünknek sem kell, és ezeket nem próbálgathatjuk csak úgy, és azt sem mondhatjuk "Csak bejöttünk, mert . . .tetszenek a ruhák".
Ő egy kérdéssel próbálja tisztázni a helyzetet: -
"Be is akarsz menni???" és az a komolyság és kérdéses állapot az arcán, hát nem volt semmi. Tisztáztuk a helyzetet. Jót röhögtünk. És igen, elmentünk odáig, de NEM mentünk be. Megnéztük a kirakatban álló ruhákat. Elmondtuk a véleményünk. Egyikünknek sem tetszettek a kitett ruhák. Aztán tovább álltunk. Megegyeztünk, hogy majd (mikor indokoltabb lesz a helyzet, és esetleg ruhával távozhatunk), akkor
be is megyünk. Ha nem ide, akkor máshova :))!
