... Az én kicsi fiam ilyen rejtett kincs ... A játszótéren, más sok hasonló alkalmon nem tűnik ki, nem mutatkozik meg, nem von tekintetet magára, nem hódít meg szíveket, nem dob puszikat és mosolyokat sem, nem csillog ... Sőt ha valaki véletlenül szembe találja magát vele, elsőre elutasítást kap ... Kitartó ásások, némi verejték, befektett idő kell, míg valaki tényleg "rá talál" ... Talán néha fájó, hogy a legtöbben nem ismerik meg őt, csak a szürke felszínt látják, nem hallják a kedvességeit és bókjait, nem tapasztalják a szolgai lelkületét, nem tudják mennyire nyugodt és megértő, nem érzik a mély szeretét és az erős öleléseit, nem hallják felhőtlenül és ropogósan nevetni, nem látják boldogan táncolni, ugrálni, nem tudják milyen bizonytalan és törékeny, nem hallják az őszinte és kedves imáit, nem ismerik a cuki kérdéseit és kedves gondolatait, nem tudják mennyi mindent megért és tud, nem hallják őt bocsánatot kérni (még mások helyett is, olyan őszinte szívből) és szépen kérni dolgokat, nem érzik azt a szivbeli erős ragaszkodását, és fel sem fogják, hogy mennyire értékes ... de olyan jó látni, hogy a szűk családon kívül is vannak akik újra és újra barátkoznak, újra és újra mélyre ásnak, dolgoznak és igen ők kincsre lelnek és gazdagabbak lesznek ❤️...
Mindig úgy tartottam, hogy két féle ember van, olyan aki első benyomásra annyira pozitív, de mikor megismerem rájövök, hogy nem éppen az van a csomagban, amit sugallt... És van aki első benyomásra semmi különöst nem nyújt, szinte át lehet siklani fölötte, de ha mégis megismerem, hát ámulok, hogy ezt nem gondoltam ❤️... A fiúcskám jelenleg ez utóbbi kategória, igazából örülök, és remélem ott ahol kell és akinek kell értéket nyújt majd továbbra is ❤️.
