Kisgyermekes évek

 "Nem értékeljük a kisgyermekes lét éveit, amíg tartanak.

Mert az emberek ilyenek: NEM ÉRTÉKELNEK SEMMIT,  amíg túl késő nem lesz, vagy el nem múlik.

Amíg benne vagyunk, arra várunk, hogy múljon el – legalább egy része. Például az, amiben alig találunk időt önmagunkra. 

Vagy az, amikor a padlón csúszunk-mászunk, hogy összeszedjük a szétszórt kirakódarabokat vagy zsírkrétákat. 

A matricák leszedegetése.

Hogy állandóan rántottát vagy muffindarabokat szedegetünk a padlóról.

Azt kívánjuk, múljanak el a hisztik,

az állandó csatározások, 

a rossz viselkedés, 

a soha ki nem ürülő szennyeskosár, 

az ÁLLANDÓ kimerültség.

Minden tökéletlen pillanattól szabadulnánk, amitől feláll a hátunkon a szőr.

De egy nap vége lesz mindennek, és hiányozni fog

AZ EGÉSZ.

Hiányolni fogjuk a kuncogásokat,

a mosolyokat,

a nyálas puszikat, 

a hurkás karokat és a fogatlan vigyorokat.

Hiányozni fog, hogy szükség legyen ránk, hiányozni fognak a kajla fogak, az együtt töltött idő, 

és a kétpercenként felhangzó „Anya, nézd!”⁣

Hiányozni fog az, akik éppen most vagyunk egyénként, és családként.

Mert hamarosan új emberekkel élünk majd egy fedél alatt.

Az arcuk és a hangjuk valaki mássá változik.

És nem állnak le a változással.

És mi is új emberekké válunk.

Szóval próbáljuk meg értékelni AZ EGÉSZET – a rosszat, a nehezet és a jót is – 

és ne vegyünk semmit magától értetődőnek.

Mert higgyetek nekem, 

nem is olyan soká, egy napon,

hiányozni fog EZ AZ EGÉSZ.❤"