Nem volt időm sokat izgulni azon, hogy mi lesz a kórházban, hisz kedden voltunk az orvosnál, aki már arra a hét péntekre be is programozott császármetszésre (a vérnyomásom miatt a babának így felelt meg, már nem fejlődött ahogy kellett volna).
Reggel 7 órára kellett a kórházban megjelennem. A reggel legnehezebb pontja az volt, amikor búcsút kellett vegyek a férjemtől (hetek óta pár könnycseppet ejtettem, ha ezt a pillanatot előre vetítettem magamban, ott mégis erősnek néztem ki, és gyorsan bementem az ajtón, vissza se mertem nézni rá, ahogy jönne velem és néz utánam 💔). 7 órától 14 óráig regisztráltak, előkészítettek a műtétre. Későn került rám a sor, mert a műtőben sürgős eset jött közbe. A sok várakozásba segítség volt, hogy egy barátnőm, aki épp a kórházban gyakorlatozott pár órát velem lehetett. Aztán jött a műtő, 14:17 perckor pedig életemben először meghallottam a kisfiam hangját :-)! Az arcomhoz tették, nekem pedig potyogtak a könnyeim 💦, akár a záporeső. Ott volt egy gyönyörű, minden testrésszel rendelkező, erős hangú baba... aki a MI fiúnk, aki ettől kezdve az életünk része. A kettőnké azzal a férfival, akit csodálok, akit teljes szívemből szeretek, és bármi közöset elvállalnák vele, csakhogy mèg plusz egy szál kössön minket össze 💗! Ez a baba pedig az egyik legszebb kapocs közöttünk 💙!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése