2012. március 15., csütörtök

Vizsgatanítás . . .

A kudarccal szembenézni nem könnyű, örömmel és egy bájos mosollyal köszönteni szinte képtelenség . . . pedig NÉHA (jobb esetben) felkeres és kéretlenül is mellénk szegődik . . .
Tegnap nagyon-nagyon gyenge volt a vizsgatanításom, visszagondolni se akarok rá . . .
Abszolút kudarcként éltem át, persze ilyenkor könnyedén a kritikák mellé odabiggyesztik, hogy: "Ne kudarcként fogd fel, hanem olyan alkalomnak, amiből tanultál . . ." Hát igen, ez zseniális tanács, én is ezt szeretném (komolyan), de öt ellenőrző személy előtti lebőgést nem egyszerű feldolgozni, főleg ha tudod, hogy rajtad múlt, és sokkal jobban is csinálhattad volna.
Nem volt könnyű nap, elfelejteni sem lesz egyszerű, de tudom, hogy Isten mellettem volt és a legjobbat adta, amit csak lehetett, valamiért most pont ez volt a legjobb. Nem kell értsem, hogy miért, csak elfogadjam :)! Tudom, hogy a javamra, az én érdekembe cselekedett :)!
Közben tanulhatom gyakorlatba ültetni a következő idézetet: "Ha bánat ér, légy olyan mint a kismadár, mely ha kivágják alóla a fát, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll."

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál . . ." Róma 8:28

Nincsenek megjegyzések: