Lehet egy kicsit unalmasnak és elcsépeltnek tűnik a téma, de megéri elolvasni. Voltam egy előadáson, ahol a Biblia volt a téma, nagyon megragadta a figyelmem, ezért is szedtem még össze néhány gondolatot, és „papírra vetettem ”.
· A Biblia a világ legnépszerűbb könyve, 1500 esztendő alatt íródott, azaz ennyi év választja el a Biblia könyveinek a szerzőit egymástól, még sincsen ellentmondás üzenetében és tartalmában. Több mint 40 különböző személy írta (pásztor, király, orvos, államférfi, halász, vámszedő stb.), és mégis egységes a tanítása.
· Sok történet igazságát archeológiai témájú kötetek erősítik meg.
· A legfontosabb könyvnek bizonyult mind eddig, ha a kiadását, elterjedését, és a világra gyakorolt hatását nézzük.
· Sokkal erőteljesebben támadták, mint bármilyen más létező könyvet, mégis a támadások, a megsemmisítési tervek ellenére fennmaradt. Melyik más könyv szenvedett el ennyi kritikát, miközben évről-évre bestseller maradt?
· Folyamatosan életeket változtat meg. Millióknak adott és ma is ad reményt, erősítést, bátorságot, vigasztalást a legsötétebb óráikban. Nincs még egy ilyen könyv, amely ennyi emberéletet változtatott volna meg pozitív irányba.
· A próféciák százával teljesedtek be, a leges legapróbb részletekig, 100 %os pontossággal jellemez minden részletet. Mennyi az esélye annak, hogy ne teljesedjen be a többi prófécia?
Szóval egy ilyen könyvvel állunk szembe, ez a könyv valójában Isten lehelete, és számunkra létfontosságú. Isten ma csak a Biblián keresztül tud szólni, csak így tarthatunk kapcsolatot vele, és csak innen ismerhetjük meg Őt. Ha a Biblia nem érdekel, és nem olvassuk, akkor valójában Istennel szembe vagyunk közömbösek, és Tőle fordulunk el, azt mondva „nem érdekel az üzeneted, nem érdekel a terved, egyszerűen nem érdekel, hogy létezel”. A természetből láthatjuk Isten nagyságát és intelligenciáját, ahogy megalkotta az egész univerzumot, a törékeny fűszálat, a nagy fákat, a hegyeket és így tovább, de az Ő szavát, a gondolatát, a vágyát csak a Bibliából tudjuk meg. Mindegyikünknek külön üzenetet tartogat, rajtunk múlik, hogy az üzenetei célhoz érnek e. A Sátán jól tudja, hogy a Biblia teljesen megváltoztatná az életünket és Isten közelébe tartana, és ezért mindent megtesz annak érdekébe, hogy ne legyen időnk, kedvünk olvasni azt, sajnos sokszor sikerrel jár. Ő gyűlöli Istent és az Ő szavát is, és azt akarja, hogy ne ismerjük meg Őt, az Ő szeretetét és jóságát. Egyszerűen tönkre akarja tenni az életünk, azzal, hogy elveszi a figyelmünket Istenről, és az Ő szaváról, a Bibliáról. Napi pár perc (vagy ki mennyit szán) bibliaolvasás nem sok időt venne el tőlünk, és valójában sokkal többet nyernénk, mint amennyit „veszítenénk”. A Biblia Istennek az élő szava, amely mindent megváltoztathat. Az élet túl rövid ahhoz, hogy elvesztegessük!!!
És még néhány érdekesség a Bibliáról.
· E könyv megjelenő példányszáma is rekordot jelent: évente kereken 24 millió példányban jelenik meg teljes szövege, és további 627 millió példányban szövegének részletei.
· 1500 nyelvre és nyelvjárásra lett lefordítva.
· 3 ízben is szerepel a Guinness rekordok könyvében:
1. Az első könyv, ami nyomtatásban megjelent,
2. A legdrágábban eladott könyv, 1.265.000. millió fontért kelt el egy Gutenberg Biblia egy árverésen 1978-ban.
3. A legnagyobb példányszámban nyomtatott könyv 1815-1975 között, 2.500.000.000 példányban jelent meg.
Nézzük meg, hogyan vélekedtek a Bibliáról, az úgymond „nagyobb emberek”
”Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik,
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak,
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne…” -Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába, részlet/-
"A Biblia nem csupán egy könyv. Élőlény, amelynek hatalma van arra, hogy legyőzzön mindenkit, aki ellene áll." -Bonaparte Napóleon -
"Miközben Isten igéjét olvasod, ezt ismételgesd magadban: hozzám szól, rólam beszél." -Soren Kierkegaard-
"A Biblia figyelmes tanulmányozása megóv attól, hogy közönséges stílusú emberekké váljunk." -Samuel Taylor Coleridge -
"A legtöbb embert azok a bibliai szakaszok aggasztják, amelyeket nem értenek. Engem inkább azok, amelyeket megértettem." -Mark Twain-
"A Biblia olvasása jobb hazafiakat, jobb apákat és jobb férjeket nevel."
-Thomas Jefferson-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése